A gazdaságfejlesztési pályázatok 2023-ban is a legfontosabb uniós forrású támogatási lehetőség termelő és szolgáltató vállalkozásoknak.
Miután az igazságügyi reformcsomag véglegesen hatályba lép és az Európai Bizottság megkezdi annak értékelését. Azt még nem tudni, hogy milyen ütemezéssel fog haladni a folyamat. Az előzetes információk szerint legalább egy hónapba telhet, amíg az igazságügyi reformhatályba lép, és csak utána kezdődhet meg az értékelési folyamat. Ez azt jelenti, hogy a magyar kormánynak legalább július elejéig várnia kell, hogy az Európai Bizottság megkezdje az értékelést. Az is lehetséges, hogy a Bizottság maximum 90 napos vizsgálata rövidebb időt vesz igénybe. Azonban a nyári szabadságolások miatt két hónapnál nem valószínű, hogy rövidebb lesz. Ezután lehet elindítani a kohéziós források felszabadítási folyamatát.
A késlekedés az uniós források lehívásában jelentős kockázatokat jelent a magyar gazdaságszámára, különösen a helyreállítási alapforrásainak lehívása szempontjából. A helyreállítási alap forrásai ugyanis nagyobb összegűek és szigorúbb feltételekhez kötöttek. Ezért a kormánynak nagyon fontos, hogy időben hozzájusson ezekhez a forrásokhoz. Az Uniós források lehívásának késése miatt a magyar gazdaság stagnálása várható. Ez pedig jelentős mértékben befolyásolhatja a magyar gazdasági exportképességét, versenyképességét és munkanélküliségét a következő években.
Összefoglalva a pályázatok 2023-as megjelenésével kapcsolatban
Összefoglalva, bár a magyar kormány elfogadta az igazságügyi reformcsomagot, az Európai Bizottság még nem kezdte meg az értékelési folyamatot, amelynek eredményeképpen a kohéziós források felszabadítása is késlekedni fog. Mikor lesznek tehát pályázatok? Ha a magyar kormány kivárja a Bizottsági döntéseket és állami forrásból nem nyit pályázatot, akkor a legjobb esetben 2023. őszén, szeptember-október környékén jelenhetnek meg az első felhívás tervezetek.