A Nemzetgazdasági Minisztérium mai bejelentése alapján 2024. márciusában érkezik a KKV Technológia Plusz Hitelprogram. Összesen 130 milliárd Ft-os kerettel és 0%-os kamattal. A mai bejelentés csak kevés információt tartalmazott és még nem látjuk a pályázati felhívás tervezetét sem. Azonban az előző pályázati ciklusban már volt hasonló elnevezésű hitelprogram, abból szemezgettünk, hogy mire számíthatnak a vállalkozások.
Frissítés! 2024. március 13.
Megjelent a GINOP Plusz-1.4.3-24 – KKV Technológia Plusz Hitelprogram tervezete.
Amit tudni lehet a megjelenő pályázatról
Tudva levő már előző cikkünkből is, hogy a kormány 2024. második negyedévtől kezdődően 450 milliárd forintot oszt szét a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások számára vállalkozásfejlesztés címszó alatt. Ugye lesz még 460 milliárd forint munkaerő aktivitásra is idén. Erről szóló cikkünket itt olvashatjátok.
Kiderült az első körben megjelenő pályázat neve is, amely a KKV Technológia Plusz Hitelprogramot kapta és hát „kísértetiesen” hasonlít ez az előző pályázati ciklusban töretlen népszerűségnek örvendő KKV Technológia Hitelprogramra.
Támogatási keret
Amit ma meglehetett tudni, hogy a 130 milliárd Ft-os keretből könnyen elérhető hitelt nyújt a kormány olyan szempontokon keresztül és azon vállalkozások számára, akik rövid- és középtávon bevételt termelő, megtérülő módon fektetnek be működésükbe. Azon KKV-k juthatnak ilyen módon hitelhez, amelyek a tőke- és hitelpiaci feltételek miatt nem vagy csak nehezen kapnak finanszírozást.
Hitelprogram területi elérhetősége
Budapest kivételével az ország egész területén elérhető lesz, tehát Pest megyei vállalkozások számára is lehetőség, amitől az előző pályázati ciklusban kizárták őket.
Hitelösszeg mérete
Az igényelhető hitelösszeg nagysága 10 millió és 100 millió Ft között lesz, 0% kamat mellett.
Támogatható tevékenységek
A hitel bevételt termelő technológiák beszerzésére, így gépek, informatikai eszközök vagy zöld energiát hasznosító technológiákra, valamint a projekthez szorosan kapcsolódó immateriális javakra fordítható.
Amit még nem tudunk a KKV Technológia Plusz Hitelprogramról, de a pályázati tapasztalat segít
Volt egy hitelprogram GINOP-8.3.5-18 kódszám alatt, amelyet még 2022. végén függesztettek fel teljes mértékben. A termékleírásából szemezgettünk, azon részeket kiemelve, amely szerintünk nem fog változni.
Ezekre számítunk:
- széleskörűen igénybe vehető a Vámtarifaszámok alapján
- nincs kezelési költség
- nincs rendelkezésre tartási jutalék
- nincs előtörlesztési díj
- saját forrás mértéke 10%
- kezdő vállalkozások is igénybe vehetik
- legtöbb esetben elegendő lesz a megvásárolt gép/berendezés fedezeti körbe vonása
Amint megjelenik a tervezet, majd a végleges felhívás közzé tesszük a KKV Technológia Plusz Hitelprogram pontos feltételeit.